Rólunk

Egy olvasó gondolatai, avagy minden, amit a Fáskert Bt.-ről tudnia kell.csaba

Mi a Fáskert küldetése?
Partnerünk telkéből nem csupán kertet, de “álomkertet” építünk. Nem egyforma klónkerteket gyártunk, hanem mindenkinek egyedi kertet, a sajátját építjük meg.

Eddig több mint 300 “álomkert”, kb.150 öntözőrendszert és ~70 kutat készítettünk.

Óh, persze! Mindenki mondhatja ezt. Sőt, akinek van egy csöpp esze, az mind ezt mondja! Mi is ez a Fáskert? Egy cég? Ki áll mögötte?

Engedje meg, hogy bemutatkozzam!

Dr. Braun Csaba kertészmérnök vagyok, a Fáskert Bt. ügyvezető tulajdonosa.
Egerben születtem, l963. július 5-én.

A balatonboglári Kertészeti Szakközépiskola másodikos tanulójaként, tizenhat évesen szerettem bele a szakmámba. Azóta sok mindennel foglalkoztam, többféle végzettséget is szereztem, de – mint tudjuk – az első szerelem az igazi!

Az már igaz. Én sem felejtettem el… De ki házasodik az első szerelmével?

1981-ben érettségiztem, és kaptam középfokú általános kertész végzettséget.
Ugyanebben az évben az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen 3. helyezést értem el.

Na és? Egy dolog az elmélet és egy másik a gyakorlat?

1987-ben a budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Termesztő Karán diplomáztam.

Jó, de a nagymamám diploma nélkül is el tudta ültetni a tulipánokat.

Rövid ideig egy zöldséget és gyümölcsöt forgalmazó külkereskedelmi vállalatnál dolgoztam értékesítési előadóként, majd lehetőségem nyílt arra, hogy a három hónap szakmai gyakorlatot Svájcban végezzem el.
(Akkoriban ez még nagyon nagy szó volt: akinek volt rá pénze, az is csak háromévenként egyszer utazhatott nyugatra!)

És nyugaton kolbászból van a kerítés, mi? Svájcba ment, persze! Oda, ahol a lyukas, lila tehenek legelésznek!

A gyakorlatot egy farmon, Kerzersben töltöttem. Sokat tanultam ott. Elsősorban azt, hogy csak akkor lesz egy gazdaságból mintagazdaság, ha nemcsak az alkalmazott, hanem a tulajdonos is sokat dolgozik érte. A munkaidő hajnali 5-től este 11-ig tartott a farmon, de a gazda mindig egy órával előbb kezdett dolgozni, és egy órával később fejezte be a munkát.

Hm… Lehet, hogy ez az ember mégsem csak a lila teheneket terelgette?

1989-ben egy záró oklevelet adó újságírói tanfolyamon vettem részt.

Könyörgök, az minek egy kertésznek? Csak nem az újságnál akarta eladni a zöldségeit?

Az újságírásba talán azért kóstoltam bele, mert nemcsak a kertet, hanem az embereket is szeretem. Keresem a társaságukat, szívesen teremtek kapcsolatot, szívesen beszélgetek. És nagyon szeretek mesélni!

Azt elhiszem. Értem már! Ő beszélt lyukat a lila tehenek hasába!

Ugyanebben az évben a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem intézeti mérnökként alkalmazott: kutatási és oktatási feladatot kaptam. Ott kutathattam és taníthattam, ahol nemrég magam is tanultam.

Ez csakugyan szép eredmény! (Vagy nemes bosszú.)

1990-ben a Goethe Institut-on német nyelvvizsgát tettem. Ez volt a feltétele annak, hogy…

…hogy a német tehenekkel is szóba elegyedjen?

…hogy 1991-ben a Nyugatnémet Tudományos Akadémia ösztöndíjasaként egy évig kutatási feladatot végezhessek a Hannoveri Egyetem kertészeti fakultásán, nemzetközi hírű professzorok társaságában.
A kutatómunka mellett vizsgával záródó tanfolyamon gazdagítottam nyelvtudásomat, majd
1992-ben, már Budapesten felsőfokú német nyelvvizsgát tettem.

1993-ban az Aranybróker cégnél lettem üzletkötő, majd az Inter Pálma Kft-nél ügyvezető igazgató.

Jó pap holtig tanul – a jó kertész miért ne tenné azt?

1996-ban a doktori képzés keretében ugyanazon az egyetemen nyertem el a doktori fokozatot, ahol első diplomámat kaptam.
1997-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen mérnök közgazdász szakon megszereztem a második diplomámat.

Szóval tudományos szinten ért a kerthez.
Ért az emberekhez, vezetési gyakorlata is van.
Tud dolgozni, tanulni, és BÁRKIVEL kiválóan eltársalog németül!
Azt hiszem, ideje lesz abbahagynom a csipkelődést.

1994 óta vagyok a Fáskert Bt. tulajdonosa és ügyvezetője.
Azóta tizenöt év telt el. Úgy tűnik, hogy hazataláltam.
De a tapasztalatszerzéssel, tanulással, próbálkozásokkal eltelt évek sem voltak hiábavalók!

Mert a jó kerthez jó kertész kell.
Olyan, aki a kertet is, és a kert után vágyódó embert is ismeri, és jól szolgálja.
Persze az sem válik a hátrányára, ha a közgazdasághoz is konyít valamennyit!

A Fáskert Bt. kertek tervezésével és kivitelezésével foglalkozik.
Remélem, hogy Önnek is segíthetek álmai kertjének megvalósításában!

Dr. Braun Csaba
kertészmérnök,
a Fáskert Bt. ügyvezető tulajdonosa

Segíthet! Ha kertet építtetek, biztos, hogy Önt fogom felkeresni!
(Hacsak… Uram, meg tudná mondani, hogy azon a bizonyos országos szakmai versenyen kik érték el a második és az első helyezést?)

Trackback: Trackback-URL |  Author:

Comments and pings are currently closed.

galamb